A Nébih Termékmustráján, sokunk örömére, most a virslik megmérettetésére került sor. A tejtermékek után, a húskészítmények kategóriája volt az első, ami lehetőséget kapott a megmérettetésre.
Ki lesz a befutó?
Novemberben lezárult a virslik Termékmustrája, amely nem más, mint a Nébih komplex vizsgálati rendszere, amelyben kiválasztják a legjobb termékeket. A többlépcsős folyamat során, a szakemberek többek között termékspecifikus – a jogszabályoknál szigorúbb minőségi paraméterek tekintetében – laboratóriumi vizsgálatokat végeznek és csomagolástesztre is sor kerül.
A Nébih komplex vizsgálatsorozatának, a Termékmustrának egyik leglátványosabb állomása a minőségmustra, amely a virslik esetében idén novemberben zajlott. Ezen a rendezvényen Nébih szakemberei mellett az élelmiszeripar és a gasztronómia jeles képviselői vesznek részt. Ők azok, akik meghatározott szempontrendszer alapján elvégzik a termékek ízére-illatára-állagára vonatkozó minőségi bírálatát és pontozzák, hogy mely virslik érdemesek a KMÉ-védjegy elnyerésére. A számtalan hazai kínálatból, az első vizsgálatok után, 31 virsli került be a minőségmustrára. A két napos rendezvény utolsó napján, a csúcsbírálaton már csak 13 versenghetett egymással, végül 10 termék került ki győztesként.
Íme top 5 ok, hogy miért válassza inkább a KMÉ védjegyes termékeket!
A folyamat utolsó állomásán, a legjobb virslik a lehetőség kapujában állnak, hogy tanúsító védjeggyel igazolják kifogástalan minőségüket. Ahhoz, hogy belépjenek a hivatalosan is kiváló minőségű termékek körébe, még egy nagyon fontos lépést teljesíteniük kell. Ez nem más, mint a pályázás!
Már csak a pályázatra várunk!
10 virsli tehát nagyon jól szerepelt a Nébih Termékmustráján, ezzel pedig megkapták a lehetőséget, hogy felkerüljön csomagolásukra a KMÉ logója. Reméljük hamarosan a boltok polcain is találkozhatunk a védjeggyel ellátott termékekkel.
Büszkék lehetünk
Mindenképp figyelemre méltó az eredmény, mert a 10 termékből 9 hazai gyártású, egyet pedig külföldön állítottak elő.
Addig is, amíg a legjobb virslik KMÉ-s termékké válnak, böngésszenek a már védjegyes termékek között az alábbi linken!