A Helyi Termék rendezvénysorozat második helyszínén, Pannonhalmán is személyesen találkozhattak a KMÉ munkatársai a termelőkkel, akik közül többen is leendő pályázóként keresték fel a védjegy információs standját.
A Pannonhalmi Főapátság impozáns díszterme adott helyet május 3-án a Helyi Termék rendezvénysorozat második mozzanatának. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) által szervezett eseményre száznál is több térségi kistermelő regisztrált. Közülük számos termelő mutatta be a helyszínen termékét, melyet az érdeklődők meg is kóstolhattak vagy kipróbálhattak az asztaloknál.
A résztvevők közül sokan a pályázás konkrét szándékával keresték fel a KMÉ információs standját. Kistermelőként ők elsősorban az erkölcsi elismerést, a több generáción átívelő termelői tevékenységük egyfajta kitüntetését látják a KMÉ-védjegyben, ezért szeretnék elnyerni azt.
A Helyi Termék rendezvénysorozat találkozási alkalmai kölcsönös előnyöket nyújtanak a termelők és a KMÉ védjegy számára egyaránt. Így ugyanis első kézből, a termelőktől érkeznek jelzések arról, hogy milyen termékkörökben van igény a pályázati lehetőség megnyitására. A KMÉ Kiterjesztési Stratégiája így épülhet a valós igényekre.
A fotók az esemény helyszínén készültek.
Kapcsolódó cikkek:
https://kme.hu/a-kme-vel-egyutt-rajtolt-a-helyi-termek-rendezvenysorozat/
PÁLYÁZZON a KMÉ-védjegyre!
Igényelje az UNIÓS TÁMOGATÁST 2023. augusztus 31-ig!