Legutóbbi cikkeink Vásárlói hírek

KMÉ az OMÉK-on

Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon, a Nébih standján a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyrendszerrel is megismerkedhettek az érdeklődők. Október 8-án délelőtt sajtótájékoztatón számoltak be az Agrárminisztérium, a Nébih és az AMC szervezetek képviselői a KMÉ-védjegy aktualitásairól.

A rendezvény során, a KMÉ-s pultnál a kollégák készséggel várták a vásárlókat és a pályázókat egyaránt. A hasznos információk mellett, az érdeklődők feltehették kérdéseiket, elmondhatták az észrevételeiket, és egy izgalmas játékban is részt vehettek.

A pénteki sajtótájékoztatón első körben Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára beszélt a KMÉ-védjegyrendszer értékeiről és szakmai hátteréről. Külön kiemelte, hogy KMÉ-védjegyeknek az „átlagos” védjegyekkel szemben az előírtnál lényegesen szigorúbb hazai és uniós feltételrendszernek kellett megfelelnie. A vásárlók felé a védjegy alapvető küldetését így fogalmazta meg:

„Mi a célunk a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjeggyel? Az, hogy a magyar állampolgárok hozzájussanak egy olyan védjegyhez, amire minden körülmények között bizton számíthatnak.”

Összefoglalója végén az államtitkár egy rövid kitekintést tett a KMÉ-védjegy jelenlegi helyzetével kapcsolatban. Elmondta, hogy 11 terméken szerepel a KMÉ logója, azonban ennél több termék is megkapta már a védjegyhasználat jogát, de a termékeken később fognak megjelenni a csomagolásváltás átfutási ideje miatt.

A szót dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke vette át, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a KMÉ-nek nem célja, hogy minden termékre felkerüljön a védjegy, csak azokon az élelmiszereken szerepeljen a KMÉ logója, amelyek bizonyítani tudják kiválóságukat és magasabb minőségüket.

Elnök úr beszélt a KMÉ és a Nébih kapcsolatáról is, elmondta, hogy büszke rá, hogy a KMÉ mögött – a garancia garanciájaként – a Nébih szakértelme áll. Beszédében azt is kiemelte, hogy ma már a biztonság mellett az élelmiszerek minősége is központi kérdés a hétköznapokban, ebben pedig, ahogy dr. Oravecz Márton fogalmazott, sok évnyi elhivatott munka fekszik.

„Ha életre hívtuk a hazai vásárlókban az elvárást a minőség irányába, akkor feladatunk az is, hogy az eligazodásban segítséget nyújtsunk. Erre az egyik legjobb eszköz a KMÉ-védjegyrendszer és a KMÉ-védjegyes termékek.”

A Nébih elnöke örömmel számolt be arról is, hogy az Agrárminisztérium is támogatja és elismeri a KMÉ-t, amely tavaly óta már elismert nemzeti minőségrendszer.

A tájékoztatót Giczi Gergely az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese zárta.

Beszéde elején üdvözölte azt a tényt, hogy az elmúlt másfél év viszontagságaiban is derekasan helyt állt az élelmiszeripari ágazat, hiszen még a nehezebb időkben is biztosította Magyarország polgárait a kiváló minőségű élelmiszerek elérhetőségéről.

Legnagyobb hangsúlyt a jelenleg futó médiakampányra helyezte, amely október 1-én indult és november 1-ig tart. Azt is elárulta, hogy az AMC szerepe a Nébih-hel karöltve továbbra is a KMÉ-védjegy ismertségének és elismertségének növelése.

„Nagyon intenzív, átfogó kampányt dolgoztunk ki, amelynek során különböző felületeken ismertetjük és népszerűsítjük a fogyasztókkal a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyrendszer grafikai elemeit.”

Valamennyi lehetséges médiafelületen láthatóak lesznek a KMÉ-védjegyről szóló filmek, hirdetések online és print formában egyaránt.

Giczi Gergely azzal zárta beszédét, hogy érdemes követni a KMÉ honlapját, ahol többek között megismerhetik azokat a fenntarthatósági, élelmiszerbiztonsági és minőségi kritériumokat, melyeknek a KMÉ-védjegyet viselő termékeknek meg kell felelniük.

szechenyiSticker

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom További információk

Adatvédelmi irányelvek