Húskészítmények Legutóbbi cikkeink Tejtermékek Termékkörök Termékmustra

A KMÉ rivaldafényében a vajak és a virslik

Egyre több termék kerül a Nébih szakembereinek nagyítója alá, hogy kiválasszák mely termékek méltók arra, hogy elnyerjék a KMÉ-védjegyet. 2021-ben a Termékmustrák főszerepében először a vajak, majd pedig a virslik tündököltek.

Mi is az a Termékmustra?

Nem más, mint a Nébih komplex vizsgálati rendszere, amelyben kiválasztják a legjobb termékeket. A többlépcsős folyamat során, a szakemberek többek között termékspecifikus – a jogszabályoknál szigorúbb minőségi paraméterek tekintetében – laboratóriumi vizsgálatokat végeznek és csomagolástesztre is sor kerül.

A vajak próbája

2021 szeptemberében zárult le a vajak mustrája, amely során a 74 terméket számláló mezőnyből, 55 vaj jutott be a kóstolói szakaszba, majd 27 a csúcsbírálatra. A mustra különböző szakaszaiban elért vizsgálati eredmények és pontok összesítése alapján végül 9 termék ért célba. A kiválók között 7 hazai és két külföldi (köztük két laktózmentes termék) előállítású vaj kapott helyett.

Nyerők a hazai virslik

A tejtermékek után, a húskészítmények kategóriája volt az első, ami lehetőséget kapott a megmérettetésre. 2021 novemberében fejeződött be a virslik mustrája, amely során a teljes kínálatból, 31 virsli jutott be a kóstolói szakaszba, majd 13 a csúcsbírálatra. A mustra különböző szakaszaiban elért vizsgálati eredmények és pontok összesítése alapján végül 10 termék „ért célba”. A kiválók közé – egy kivétellel – kizárólag hazai előállítású virslik kerültek.

2021-ben tehát két sikeres Termékmustrán is túl vagyunk, aminek köszönhetően mind a két esetben, több gyártónak, forgalmazónak nagy lehetősége adódott.

A KMÉ 2022-ben is minél szélesebb körben segíti a tudatos vásárlók döntéseit. A vállalkozók számára pedig további pályázható termékkörökkel készülünk, hogy bizonyíthassák, nekik is van helyük a tanúsítottan kiváló minőségű termékek között!

Addig is, amíg a legjobban végzettek KMÉ-s termékké válnak, böngésszenek a védjegyről vagy nézzék meg, hogy melyek a már védjegyes termékek a www.kme.hu weboldalon!

szechenyiSticker

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom További információk

Adatvédelmi irányelvek