2024 augusztus 29. és 31. között, immár harmincharmadik alkalommal rendezték meg a Farmer Expót, amelynek idén is a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központja adott otthont. Az eseményről természetesen a Nébih és a KMÉ sem hiányozhatott.
Magyarország egyik legjelentősebb mezőgazdasági és élelmiszeripari seregszemléjén 207 kiállító mutatkozott be, ahol a legújabb fejlesztések, technológiák és tudományos eredmények kerültek bemutatásra. Az ország egész területéről érkeztek gazdák a szakmai konferenciákra és bemutatókra, amely egyedülálló lehetőséget biztosított a szakembereknek és az érdeklődőknek, hogy betekintést nyerjenek az agrárágazat aktuális trendjeibe. Az expót mintegy 15 ezer látogató kereste fel, akik változatos programok közül válogathattak.
Az eseményen a Nébih és a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy munkatársai saját standdal várták az érdeklődőket, akik megismerkedhettek a védjegyes termékekkel, a Nébih szakmai tevékenységével, illetve kvízjátékokban is kipróbálhatták magukat. A KMÉ védjeggyel kapcsolatban érdeklődő vállalkozók pedig hasznos információkat kaphattak a védjegy legfontosabb tudnivalóiról.
Az esemény videós összefoglalója megtekinthető a YouTube csatornánkon.
Iratkozzon fel vállalkozói hírlevelünkre ,
hogy élen járhasson a minőségi élelmiszerek piacán.
Maradjunk kapcsolatba!