KMÉ
KME_Logo_egyszeru_200x200

A KMÉ arany fokozatú védjegyet csak az a gyártó, forgalmazó igényelheti, akinek a terméke a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által koordinált Termékmustrán a legjobbak között végez.

Mi is az a Termékmustra?

A Termékmustra az adott termékkörben megvásárolható termékek versenye. A Termékmustrára bekerülni az ún. polcfelmérés révén (nagyobb gyártók, tömegtermékek), vagy jelentkezéssel (kisebb gyártók, lokálisan értékesített termékek) lehet, a Nébih hivatalos weboldalán keresztül.

Azért, hogy a Nébih szakemberei megtalálják a hazai kínálat legjobbjait, egy komplex vizsgálati rendszerben hasonlítják össze a termékeket a Termékmustra során. A Nébih laboratóriumaiban megmérik a termékek biztonsági és minőségi paramétereit, valamint széles körű zsűri részvételével történő, „összekóstolás” történik. A kóstoláson – ami akár százfős meghívott részvételével zajló rendezvényt is jelenthet – számos szakmai szervezet képviselői, dietetikusok, gasztronómiai szakértők, egyetemi kutatók, gyártók és forgalmazók is részt vesznek. Ezenfelül pedig természetesen fontos vásárlói szempontok is előtérbe kerülnek.

Termékmustrákat félévente rendez a Nébih. Az első a tejfölök versenye volt. Ha tudni szeretné, hogyan zajlott az első termékmustra, és mely 11 tejföl lett a legjobb, olvasson tovább! Ha a termék bekerült a legjobbak közé a Termékmustrán, utána születik döntés arról, hogy felajánlják-e a gyártónak, forgalmazónak a védjegy igénylésének jogát.
Ha igen, azt követően a termék gyártója, forgalmazója igényelheti a legjobbak között végzett termékére a KMÉ arany fokozatú védjegyét.

Mikor lesz a következő Termékmustra?

A Termékmustrák aktuális állásáról a Termékmustra menüpontban kaphatnak friss információt.
Az arany fokozat igénylésének részleteiről, folyamatáról az arany fokozat – Az igénylés menete menüpontban olvashatnak.

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább